Tarlós István Demszky Gábor és az MSZP működéséről
Érdemes elgondolkodni azon, amit Demszky Gábor és a budapesti “szocialisták” műveltek és művelnek a városban.
Teljes szabadsággal és kötetlenséggel működhettek több, mint 15 éven keresztül. Így 2006 óta is. Az MDF nélkül is 34 szavazattal bírtak a 67 tagú közgyűlésben, ami azt jelenti, hogy minden rendeletet, határozatot, intézkedést zavartalanul meghozhattak, vagy éppenséggel megakadályozhattak, tetszésük szerint. A törvény ilyen arányok mellett korlátlan felhatalmazással biztosítja ezt számukra. Ezt nevezik az önkormányzatoknál minősített többségnek. Az MSZP és a vele másfél évtizedig szoros koalícióban együttműködő SZDSZ számára az ellenzék a közgyűlési szavazásoknál még elméletileg sem jelentett akadályt, egyszerűen a számarányok miatt.
Hozzátehetjük, hiszen több mint nyilvánvaló, hogy az MSZP (és 2002-2008-ig MSZP-SZDSZ) kormány is majdnem 8 éve megszakítás nélkül regnál az országban biztos parlamenti többséggel. Vagyis támogathatta volna épp a várost. 15 és fél, illetve 8 év! Ebből a sokat emlegetett, jolly jokerként használt válság egy évnyi. Miről vitatkozhat itt az, aki kicsit is tárgyilagos akar maradni?
Nem édesmindegy talán, hogy mit nem szavazott meg az ellenzék? Nem is oszt, nem is szoroz.
Az MSZP-SZDSZ szavazó gombjaiból az Új Városházán mindig eggyel több villant fel, ha akarták. És sokszor akarták. Ilyen hosszú idő alatt előállt egy helyzet az országban és a városban. Akik ezt a helyzetet döntéseikkel és mulasztásaikkal előállították, azok kizárásos alapon nem lehettek mások, mint az SZDSZ és mindenekelőtt és elsősorban az MSZP. Ehhez a számok alapján még csak kétség sem férhet. Aki mégis vitatja, az nem kevesebbet vitat, mint hogy 2×2=4-gyel.
Eltekintek annak részletezésétől, mi történt az országban, mert ez nem az én feladatom (horribilis államadósság, közös uniós fizetőeszköz hiánya, államháztartás helyzete, munkanélküliség, szociális háló szerteszakadása, általános közbiztonság helyzete, népesedési problémák, egészségügy csődje, oktatási-nevelési rendszer kritikus helyzete, értékteremtő-termelő tevékenység visszazuhanása és sok egyéb is).
Budapest városában és önkormányzatában azonban legalábbis hasonlóan értelmezhető helyzet állt elő, azzal a különbséggel, hogy itt a városvezetésnek, az MSZP-nek, az SZDSZ-nek még elméletileg sem áll módjában másra mutogatni. Legfeljebb a tükörbe nézhetnek, saját embereikre, pártjaikra, önmagukra mutathatnak. A “jobboldal”-nak nevezett politikai csoport 1990 óta eddig egyetlen percig sem volt hatalomban a fővárosi önkormányzatban. Most a Demszky-Steiner-Horváth trió egymással is veszekedve próbálja menteni a menthetetlent, védeni a védhetetlent.
Néhány csepp méreggel is meg lehet mérgezni egy kutat, vagy egy patakot. A történelem minden korszakában léteztek olyan emberek, akik a végtelenség fogalmával vetekedve voltak képesek trükközni, vagy konokul hazudni a többi embernek. (Rómában például a feslett Agrippina lett a “legtisztább anya”, de a trükközés ezernyi módját képiesen illusztrálja a történelem egy közelebbi rövid szakaszát tanulmányozva D. King a “Retusált Történelem” című munkájában). Ez a fajta gondolkodás nem szűnik meg a világban, hol brutális, hol finom formában fennmarad, vagy újraéled. És mintha ennek egy szalonképes, “light”-os, finomabb változatát mutatná be jelenleg az MSZP Budapesten. (Már amennyire maga ez a gondolkodásmód, a motiváció szalonképesnek nevezhető).
Mert amit bemutattak Budapesten, azt közösen produkálták az SZDSZ-szel. Nem ideig-óráig, hanem bő 15 évig folyamatosan. Most pedig néhány hónapra úgymond “kilépnek” a koalícióból. Az egykori koncepciós perek kiagyalására emlékeztető trükkel minden átmenet nélkül SZDSZ-FIDESZ “koalíciót” rikoltoznak, Demszky-Tarlós “paktumot” vizionálnak és el akarják játszani az ellenzéket.
Bő fél év alatt önmaguk 15 éves énjének ellenzékét. (Mintha Nero Róma lángolásánál jelentkezne tűzoltó parancsnoknak.) A XX. század ötvenes éveire gondolhatunk, mikor látjuk, hogy propaganda gépezetük még mindig valamelyest működőképes. Ígérnek is, jó szokás szerint persze nem a saját kontójukra.
Ezzel összefüggésben mellesleg - szinte észrevétlenül (ami szintén bámulatos szemfényvesztés) - az SZDSZ-szel kéz a kézben azért megszavaznak egy sor olyan intézkedést, amelyek valójában köszönőviszonyban sincsenek semmiféle klasszikus baloldalisággal.
Mit is tettek sok-sok éven át a várossal? Egy kevés jót, itt-ott, ezzel szemben nem kevés szörnyűséget. Csak kettőt emeljünk ki: 4-es metró és BKV. Átlagember számára bőven elegendő volna, hogy ne tudjon aludni. E metró kedvéért ilyen mértékben eladósítani és pénzügyileg beszorítani a várost, aligha magyarázható. Senki nem kényszerítette ki az építkezést és senki nem tiltotta meg, hogy az orosz államadósság terhére végeztessék el a munkát. Nincs válasz a város jelenlegi, már elképesztő mértékű adósságállományára. Nem nehéz elképzelni, mennyivel jobb helyzetben lenne Budapest, ha a metróépítés közel 600 milliárdját másra költhetné.
Ahogy a csaknem teljesen tönkrement, lepusztult eszközállományú, közel 90 milliárdos adósságot és évi 24 milliárdos deficitet magával hurcoló fővárosi önkormányzati cég, a BKV állapotára sem lehet elfogadható választ adni. Ezekből az óriási hiányokból a 15 éve a társaságot vezetői szinten felügyelő MSZP egyetlen fillért sem tüntetett még el, hanem az utóbbi 3 évben is csak nőttön-nőttek. Üres ígéretek ellenben mindig voltak, 2006-ban is, bár ezekből annyi soha nem hangzott el, mint mostanában. De a mínuszok azóta sem csökkentek még, csak szavakban. Ha kivételesen beteljesülnének is a mostani hangzatos ígéretek, ezzel a BKV csupán az azonnali teljes összeomlást kerüli el, de előrébb nem lép semmit.
Az első milliárdokat amúgy a fővárosnak magának kell adnia, különben már fizetés sem lenne a cégnél. Szomorú, hogy a főpolgármester a látszatmegoldásokhoz, az időhúzó manőverekhez, a kacifántos ürességekhez serényen asszisztál. Olyan híreket kommunikálnak, mintha megoldották volna a BKV problémáját. Persze a nyugtalanító helyzetben a városvezető 20 vezetői esztendeje is precízen benne van, így tán kevéssé szól érdeke ellen a dolgokat kiforgatni valódi formájukból. Ezért aztán MSZP és főpolgármester együtt és szaporán nyüzsögnek a lázas önadminisztrálásban, mivel az említett ügyekben bajos volna őket egymástól élesen megkülönböztetni.
Még akkor is, ha az utóbbi 3 év BKV-s ámokfutásaihoz a főpolgármesternek - gyaníthatóan - kevesebb köze van, mint az MSZP-nek. A BKV egyszerűen a szó szoros értelmében agonizál. A kormánnyal való megállapodásokat pedig a kormányzati cikluson túlnyúló határidőkre kötik.
Mindezekért feltehető, hogy hiábavaló lehet a budapesti MSZP-sek gátlástalan igyekezete. Szinte nyilvánvaló, hogy támadni készülnek. Tán nem is akárhogy. Valami felfoghatatlan okból úgy vélik, túl vannak a nehezén. Paradicsomi bizakodást próbálnak sugallni, 2010 őszére.
Eredményekről, fejlődésről, sőt fenntartható fejlődésről pézsmitálnak. “Korrupció-ellenes csomag”-nak nevezik el azt az alig értelmezhető ígéretüket, hogy ezentúl majd hajlandók lesznek betartani azokat az elemi jogszabályi előírásokat, amiket ők maguk éveken át megszegtek.
Olyan sok százmilliót költenének el most még “egészségügyi modell”-jük megvalósításának előkészületeire, melyből orvosok és betegek több mint feltehetően egy fillért sem látnának. E törekvésüknek hónapokig az SZDSZ is ellenállt, sőt szinte példátlan módon még az MSZP-ből is akadtak ellenkezők. Ám végül - tán az újabb 40 milliárdos hitelkeretért cserében - az SZDSZ mégis megszavazta nekik (és persze az ingadozó MSZP-sek is beálltak a sorba).
Megint ígérnek. Még rendet is, amitől pedig irtóznak. Programot ígérnek. Csak közben elfelejtkeznek róla, hogy csekély 15 és fél éven át egyfolytában megvalósíthatták volna a rendet és a programjaikat Budapesten. Az egészségügyben, az oktatásban, a közutakon, a kerékpárosoknál, a parkolásban, a közterületeken, a BKV-ban, a gyógyfürdőknél és mindenütt máshol. Nem egyszerre, hirtelen, hanem akár apránként is. Rengeteg idejük volt rá. Saját kormányaik idején is 12 év - mondom azoknak, akiknek netán még mindig volna kedvük és arcuk “Orbán”-ozni.
Úgy remélik, most már bármi történik, a javukra válik. A 15 és fél évet - nem számít - majd mindenki elfelejti, gondolják. Őket ugyanis ez a 15 és fél év nem zavarja. Ahogy a merevgörcsben szenvedő sem érzi, ha belecsípnek. Ha az új kormány hetek alatt nem éri el majd a kánaánt, akkor szerintük indokolt lenne, ha őszre máris újra ők következnének. Erre hangolják magukat. Az ő bizakodásuk alighanem “a lélek kimeríthetetlen ábrándjainak” egyike, amelyik hamisan csillan át a kilátástalanság sötétjén. Saját beváltatlan ígéreteik egész sora és hazugságaik a megfoghatatlan ellenségük. Amely hazugságokkal épp a baloldali érzelmű embereknek okozták a legnagyobb csalódást.
A kérdés az, mennyi időre és pénzre lesz szüksége majd a városnak a talpra álláshoz, az ő távozásuk után. Hiszen a stratégiai közszolgáltatók jelentős hányadának elveszítéséről, a rengeteg műszaki szakszerűtlenségről, a főpolgármesteri hivatal felduzzasztással párhuzamos valóságos megbénításáról, az oktatási intézmények és kórházak mindennapos filléres gondjairól, a város biztonságáról, közterületeink állapotáról, a Duna-partok helyzetéről, a felszíni közlekedésről most itt egy szót sem szóltunk.
Budapest, 2010. január 4.
Tarlós István