Frakcióvezetői évértékelés - 2009

A csepeli önkormányzat 2009-es éve sajnos semmiben nem különbözik az előző évektől, évtizedektől. Az előző évet is minden szempontból a vegetálás és a lemaradás jellemezte. Akkor, amikor azt látjuk, hogy a környező települések - még a gazdasági válság mellett is - folyamatosan fejlődnek, addig Csepelen ugyan azok a problémák vannak ma is, amik már az előző évtizedekben is fennálltak.

2009-ben megint csak ígéret maradt a gerincút, amiből egyetlen centiméter sem épült meg, de az első kapavágásnál megint hemzsegtek jól hangzó ígéretekkel a várost vezető politikusok. Sajnos csak ennyire tellett. Továbbra sem oldódott meg a csatornázás és a szilárd útburkolat problémája, hiszen még ma is több tíz kilométer csatorna és aszfaltút hiányzik Királyerdőben. Ez mára elfogadhatatlan és megmagyarázhatatlan!

Ígéret maradt a fedett uszoda megépítése, aminek tervezésére súlyos milliókat költött az Önkormányzat, majd az MSZP úgy döntött, hogy mégsem kívánja megépíttetni. A be nem tartott ígéretek mellett közpénz elherdálására viszont nem ez a legkirívóbb példa, hiszen ismereteim szerint a Polgármesteri Hivatal teljes átépítésének tervezésére dobta ki a kerület eddig a legtöbb pénzt, 182 millió forintot, amiből aztán szintén semmi nem lett. Ebből a pénzből pedig sok utca problémáját meg lehetett volna oldani. A tavalyi évben továbbra sem oldódott meg a Hároson élők problémája, a terület belterületbe vonása és a közművek hiánya, semmi előrelépés nem történt az Ófalu rendbetételére, ahol lassan már élhetetlenek a körülmények, de nem történt előrelépés a panelházak valós, gépészeti és szerkezeti felújításában sem. Szintén semmi előrelépés nem történt a Gubacsi-híd felújítása és kiszélesítése ügyében, vagy a Corvin csomópont problémájának megoldása érdekében, és sajnos továbbra sincs Csepelen fekvőbeteg ellátás, amióta az MSZP-SZDSZ városvezetés bezáratta a kórházunkat.

Ezeket a hosszú évek óta megoldásra váró problémákat az önkormányzat évről-évre csak gördíti maga előtt és képtelen cselekedni. Pedig ezek az ügyek még a Parlamentet is megjárták, ahol viszont a kerület által választott országgyűlési képviselők sem szorgalmazták és nem támogatták a problémák megoldási javaslatait. Az észak csepeli területek 2005-ös eladásával a kerület óriási lehetőséghez jutott, hogy a megoldásra váró feladatok közül többet megoldjon, vagy nagyberuházásba kezdjen, mint ahogy az körülöttünk mindenhol zajlik, és ezzel munkahelyeket teremtsen a csepeliek számára. Ma viszont, ha körülnézünk a kerületben, nem látjuk, hogy ez a több mint 11 milliárd forint hol is van pontosan. A Fidesz-KDNP frakció támogatása mellett megépültek játszóterek, panelházak nyertek támogatást, de egy ekkora összeg és ennyi megoldatlan feladat mellett ez sajnos nem elegendő és elfogadható válasz.

A tavalyi év talán egyetlen közös sikere, hogy a pártok közös támogatása mellett sikerült a kerültnek elnyernie közel 1 milliárd forint uniós támogatást az Ady lakótelep felújítására. Frakciónk emellett viszont több olyan ügyben tudott hatékonyan fellépni, ami segítette megőrizni a csepeliek közös értékeit. A civilekkel együtt megvédtük a Kis-Duna-partot és megvédtük a Kiserdőt a beépítéstől. A mai napig még sikerült megakadályozni, hogy a Csepel SC ingatlanjait befektetőknek átjátszzák, és helyükre lakóparkot, vagy plázát építsenek.

Most, 2010-ben az elmúlt éveket visszanézve a csepeliek is értékelhetik a választott vezetőiket. Óriási lehetőség van az itt élők előtt, hogy egy olyan új szemléletváltás mellé álljanak, amely lendületet ad a kerületnek. Ebben a munkában minden csepeli továbbra is számíthat ránk!

Borbély Lénárd
Fidesz-KDNP frakcióvezető