Németh Szilárd és Gárday Balázs képviselők közös levele
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata
Tóth Mihály polgármester úr
Orosz Ferenc alpolgármester úr
részére
Tisztelt Polgármester Úr és Alpolgármester Úr!
A 2009. december 9-ei lakossági fórumon az Erdősor úti lakótelep lakói nyíltan elmondhatták véleményüket az elfogadásra váró területi szabályozási tervvel kapcsolatban. Az ott elhangzott véleményeket Ön is jól ismerheti. A Csepp TV jóvoltából remélhetőleg kerületünk polgármestere és a Csevak vezérigazgatója – akik nem tisztelték meg jelenlétükkel a rendezvény résztvevőit - is tájékozódott a lakosság kéréseiről.
December15-én, a testületi ülésén került sor az említett szabályozási terv megtárgyalására. A Fidesz-KDNP frakció a lakossági fórumon elhangzott véleményeket képviselte ismételten, így kértük a testületet, hogy a döntés meghozatala előtt a szabályozási tervet módosítsa úgy, hogy a lakók véleményét és érdekeit is tartalmazza. Az MSZP frakció sajnálatosan minden lakossági javaslatot lesöpört, mert kizárólag a befektetők érdekeit tartották szem előtt.
A szocialisták cinkos cinizmusa a határozathozatalnál azonban már nem volt elég, így a jelenlevő 14 MSZP-s képviselő igen szavazata ellenére sem sikerült megalkotni ezt a lakosságellenes rendeletet.
Ennek ellenére szomorúan tapasztaljuk, hogy a lakossági véleményeket figyelmen kívül hagyva a szabályozási tervet érdemi változtatások nélkül ismét a képviselő testület elé hozzák a januári testületi ülésre. Január 4-ei levelünkben, amelyet Dr. Polinszky Tibor kerületi főépítész úrnak címeztünk, írásban is leszögeztük álláspontunkat, amely a lakosság véleményét fogja össze és tükrözi. Ezek a vélemények az anyagban sehol nem jelentkeznek.
Az ismételten benyújtott előterjesztés (2010. évi 8. számú) 7. számú melléklete ellenben valótlanságokat tartalmaz! Az emlékeztetőben szereplő álláspontjaink leiratában valótlan az a megjegyzés, hogy „A jelenlegi parkoló kapacitások kielégítőek, fölösleges új parkolóház építése”.
Az érintett területen parkolóház megépítését nem támogatjuk, azonban a sétányokon a parkolási problémákat nem látjuk megoldottnak. Több alkalommal is tettünk javaslatot a parkolási problémák enyhítésére, de bizonyára emlékszik, hogy az MSZP-s többség napirendre sem engedte venni a javaslatokat.
Had hívjuk fel még egy kérdésre a figyelmüket. A lakossági fórumon az Önkormányzat részéről hivatalosan senki nem vett rész, ennek ellenére mégis emlékeztető készült arról. Ennek fényében a dokumentum hitelessége erősen megkérdőjelezhető.
Továbbra sem támogatunk, olyan lakosságellenes szabályozási tervet, ami lehetőséget ad:
- a kiserdő kiirtására, és/vagy egyes részeinek kiszabályozására,
- a Csikó iskola helyén lakópark építésére,
- a pedagógusszálló lebontására, magánosítására, beépítésére,
- mélygarázsok építésére.
Ahogyan ezt eddig is tettük, továbbra is támogatjuk és képviseljük a lakótelepen élők kéréseit. Alkossunk olyan szabályozási tervet, amely lehetővé teszi:
- a Szabadság és Erdősor úti forgalom csillapítását,
- a kiserdő megtisztítását, pihenő parkká alakítását,
- a pedagógusszálló bölcsödévé alakítását,
- a Csikó iskola épületének és kertjének közcélú hasznosítását.
Arra kérjük Önöket, hogy az említett valótlanságokat a dokumentumban javítsák, a www.csepel.hu-n helyreigazítást jelentessenek meg azzal kapcsolatban, hogy az előterjesztés Gárday Balázs önkormányzati képviselővel és Németh Szilárd országgyűlési képviselővel kapcsolatban valótlanságokat tartalmaz, valamint ezzel párhuzamosan jelen levelünket teljes terjedelmében közölni szíveskedjenek.
Budapest, 2010. január 14.
Tisztelettel:
Németh Szilárd
országgyűlési képviselő
Gárday Balázs
önkormányzati képviselő