A csepeli MSZP-s vezetés erkölcsi felelőse a gyilkosságnak

A szocialista kormány már bebizonyította, hogy képtelen arra, hogy megvédje a magyar embereket, szavatolja a családok élet- és vagyonbiztonságát. Az utcákon egyre kevesebb a rendőr, és egyre több a bűncselekmény. Csepelen még ezen is túltettek.

Szomorú bizonyítéka ennek a 2009. január 7-én történt tragikus kettős gyilkosság. A gyilkosság során a csepeli MSZP frakcióvezető-helyettesét és fiatal tanár-társát lőtte le egy elszámolási vitán, Deme Gáborral, a csepeli MSZP frakciótagjával együtt megjelenő, fegyvert rántó Kun Tamás biztonsági őr.

A bűncselekmény óta nyílt titok, hogy a csepeli MSZP felső vezetése nemcsak tudott a rendőrség által a gyilkosság előidéző okaként megnevesített iskolai sikkasztásról, de „békéltető tárgyalásokat” is folytattak Takács Józseffel és Deme Gáborral.

A Takács József intézményvezető által összeállított titkosított dokumentumból kiderül, hogy a Magyar Államkincstár vizsgálata is megállapította Deme Gábor kártérítési felelősségét. Az intézményvezető 11 oldalas feljegyzése mintegy öt és félmillió forint elsikkasztását állapítja
meg.

Az intézményvezető precíz, szakmai alaposságú összesítése azt feltételezi, hogy ő Deme Gábor büntető feljelentésére készült, s erről a pártvezetést is tájékoztatta, akik igencsak megijedve beszélhették le erről a tervéről. Az MSZP vezetői hazug és kegyeletsértő módon azt állították, hogy kizárólag Takács József jó szívének volt köszönhető, hogy nem került sor feljelentésre. Tegnap félelmükben és cinizmusukban már odáig is eljutottak, hogy megtagadták néhai elvtársukat, frakcióvezető-helyettesüket, alpolgármesterüket!

Akik az iskolai és más, önkormányzati intézményeket is érintő sikkasztásról még a gyilkosság előtt tudtak:

• Tóth Mihály polgármester, MSZP-elnök,
• Avarkeszi Dezső igazságügyi államtitkár, MSZP-s országgyűlési képviselő,
• Podolák György MSZP-s országgyűlési képviselő,
• Orosz Ferenc alpolgármester,
• Szenteczky János Csevak Zrt. vezérigazgató, MSZP-alelnök, az MSZP 2010-es polgármester-jelöltje,
• Zanati Béla MSZP-s képviselő, oktatási bizottsági elnök.

Ők a kettős gyilkosságba torkolló csepeli MSZP-s mutyi-világ legfőbb erkölcsi és politikai felelősei! Azonban az elmúlt egy évben, mind a mai napig nem sikerült tisztázni a részletes körülményeket és a szocialista politikusok pontos szerepét, büntetőjogi felelősségét. Ezért a legfőbb ügyészhez fordulunk tájékoztatásáért.

Felszólítjuk az előbb említett MSZP-s politikusokat, hogy vonják le a kettős gyilkosság erkölcsi és politikai felelősségéből rájuk eső részt, és távozzanak pozíciójukból! A bűnözés megfékezéséhez és az emberek biztonságának garantálásához politikai fordulatra van szükség.

Németh Szilárd
országgyűlési és kerületi képviselő
Fidesz-KDNP